2016. december 20., kedd

Az utolsó kontroll



Eltelt újabb három hónap, és amennyire én láttam, a doktornő jóslata bejött, azaz ugrásszerű fejlődést nem tapasztaltam. Ezért kíváncsian vártam, hogy a doktor úrnak hogy fog tetszeni a hajbeültetésem végeredménye.

Nos, rögtön az elején kiderült, hogy ő nem elégedett azzal, amit lát. Rendben van, hogy vékony szálú a hajam, de ezzel együtt is sokkal jobb fedésre számított. Összenéztük a jelenlegi állapotot az egy évvel ezelőtt készített fotókkal, és a különbség természetesen így is óriási, de hiányérzet mindkettőnkben maradt.

A doktor úr a lehetséges okokról azt mondta, hogy nem lehet semmi biztosat állítani, léteznek ugyan tanulmányok, amik a hajátültetések sikerességének mértékét próbálják magyarázni, de összességében a tapasztalat szerint kevés eset van, amikor a vártnál rosszabb eredmény születik.

Hajbeültetésem végeredménye



Mindenesetre rendkívül korrekt módon a doktor úr felajánlott egy két alkalomból álló, térítésmentes PRP-kezelést, amit a hajátültetés kiegészítéseként szoktak javasolni, és ami ha minden igaz, nagyjából 10-20%-ot tud dobni az eredményen. Egy-egy alkalom kb. egy óráig tart, és nagyon leegyszerűsítve egy vérvételből, majd a speciálisan kezelt vérnek a fejbőrbe való visszafecskendezéséből áll. Vesztenivalóm nyilvánvalóan nem volt, a hazautazást is meg tudtam oldani, így december elejére, illetve közepére egyeztettünk is időpontot.

A két alkalom valóban nem tartott tovább egy-egy óránál, a kezdés egy sima vérvétel, majd következett némi várakozás, amíg a vérkészítmény elnyeri szükséges formáját, a végső lépés pedig az újrahasznosítás. Ez nosztalgikus érzésekkel töltött el, mivel sok-sok apró szúrással jár, így nyomokban emlékeztet a hajbeültetésre. Viszont egyrészt jóval kevesebb szúrásról van szó, másrészt pedig csak minimális fájdalommal jár, injekció helyett bőven elég volt egy érzéstelenítő krémmel bekenni a fejbőrömet. A „gyógyulási idő” is nagyon gyors, másnap már semmi nyoma nem maradt a kezelésnek, de persze az megint jól jött, hogy december lévén sapkában tudtam hazamenni a klinikáról.

2016. augusztus 15., hétfő

9 hónappal a beültetés után



A hajbeültetés utáni kilenc hónapos kontroll percek alatt lement, kivételesen az a doktornő helyettesített, aki anno a konzultációt tartotta nekem. 

Ami egy kicsit kevésbé tetszett, hogy az ő elmondása szerint ekkorra általában a beültetett hajszálak 80-90%-a ki szokott nőni, amiből arra következtettem, hogy további, ugrásszerű javulást már ne várjak.

Őszintén szólva kicsit felemásak az érzéseim, mert ugyan az világos, hogy volt eredménye a műtétnek, de ezek után több mint valószínű, hogy a legoptimistább várakozásaimtól el fog maradni az eredmény. Viszont én alapvetően bizakodó vagyok, ezért arra gondolok, hogy a fent említett 80-90% nyilvánvalóan csak egy átlag, és egyébként is hátra van még 3 hónap az első évből. Mindenesetre nem mondanám, hogy ezt a kontrollt élveztem eddig a legjobban...

2016. július 11., hétfő

8 hónap telt el


8 hónap telt el a hajbeültetésem óta. 
 
A képeken szerintem egyértelműen látszik a változás, e mellett a hajhossz mellett egészen élvezhető már a látvány. Négy hónap van még hátra a beavatkozás utáni első évből, amikorra a végleges eredményt el kellene érnem, szóval erősen bízom a további lineáris fejlődésben.


Képek a 8 hónapos állapotról


2016. június 13., hétfő

Hét hónap elteltével


A hajátültetésem után hét hónappal gyakorlatilag változatlan a helyzet, én továbbra is úgy látom, hogy folytatódott a lassú fejlődés. 

Mindössze annyi incidens történt, hogy valamelyik nap egy könnyed kerékpározás után annak ellenére, hogy sisak volt rajtam, a nap kicsit megpirította a fejemet. Nem vagyok benne biztos, hogy ez jót tett, mindenesetre másnapra már el is múlt a pirosság, úgyhogy remélem, túléltem káros következmények nélkül...

2016. május 12., csütörtök

Félidő

    Miután túléltem az első hat hónapot, megint itt lett volna a kontroll ideje, de sajnos nem talált egymásra a kereslet és a kínálat, mivel a lehetséges időpontok egyikében sem lett volna túl könnyű hazautaznom. 

    Elméletileg persze meg tudtam volna oldani, de miután azt az infót kaptam a klinikától, hogy elég, ha képeket küldök magamról, így végül ez mellett döntöttem, mert vagyok elég optimista ahhoz, hogy úgy érezzem, továbbra sincs semmi olyan probléma, ami miatt elengedhetetlen lenne a személyes konzultáció. Remélem, nem csak én gondolom így :)

    Egyébként most már határozottan látszik a változás, és ha végigsimítok a fejtetőmön lévő hajszálakon (eleve most már van értelme ennek a mondatnak), akkor is egyértelműen érzem a különbséget a kiinduló állapothoz képest. Persze túl hosszúra azért még nem érdemes meghagyni a hajamat, mert egy bizonyos hosszon túl elkezd romlani a vizuális élmény, de a rövidebb állapotok már egészen élvezhetők.

    Hajbeültetés után 6 hónappal



    Ezen kívül elvétve még előfordulnak a hajszálaim között ezek a pici részecskék, amiket én hámlásnak tippelek, újabb pattanással viszont már régóta nem találkoztam. Szóval maradt a bizakodás, kíváncsi vagyok, hogy folytatódik a történet a következő fél év elteltéig, amikorra ki kellene, hogy alakuljon a végleges állapot.

2016. április 11., hétfő

Az 5. hónap műtét után

Igazság szerint semmi extráról nem tudok beszámolni, de ezt most jó értelemben véve mondom, mert ránézésre nagyjából lineárisan dúsul a hajam a beültetett részen. 

Most már határozottan több van belőle a fejtetőmön, mint az elmúlt 2-3 évben bármikor, és remélem, ezt még egy párszor elmondhatom majd a következő hónapokban. Szóval ha minden így megy tovább, akkor jó lesz ez!

2016. március 7., hétfő

Műtét után négy hónappal

Megint eltelt egy hónap, és amíg egy hónapja nagyjából azért még mindig azt lehetett mondani, hogy úgy nézek ki, mintha nem is lett volna műtét, mostanra szerintem már ennél jobban állok. 

Úgy tűnik, hogy lassan, de biztosan kezd több hajam lenni a hajbeültetés helyén, mint azelőtt. Szemből legalábbis mindenképpen így fest, viszont a házban, ahol lakom, olyan a lift, hogy körben minden falán és még a „plafonon” is tükör van, így be lehet állni egy olyan pozícióba, ahol felülről is kiválóan látszik a fejem – na ha innen nézem, akkor még azért bőven van tartalék a rendszerben. De tényleg látható a fejlődés, szóval bizakodó vagyok.

2016. február 8., hétfő

Negyedéves jelentés

Három hónappal a műtét után továbbra sem túl látványos még a változás, bár a kontrollon a doktor úr már felfedezett némi újonnan kinőtt sörtét a fejtetőmön. 

Abszolút türelmes vagyok, nem lettem volna akkor sem csalódott, ha egyelőre még ennyi sem történt volna, szóval megörültem a jó jelnek. Főleg, mert én tapintásra nem igazán tudtam megkülönböztetni ezeket a hajszálkezdeményeket a fejemen található többi göröngytől – ahogy néztem, ezek legtöbbször ilyen hámlás- meg korpaszerű kis darabkák, de azért már jóval kevesebb van belőlük, mint mondjuk egy hónapja –, azt gondoltam, hogy amikbe beleütközik az ujjam, ha végigsimítok a fejtetőmön, azok mind ilyenek. 

Hajbeültetés után 3 hónappal


A pattanások továbbra is jönnek-mennek, de ezen a téren is csökkent az intenzitás, most már hetente kb. csak két-két új példánnyal szoktam találkozni. Röviden összefoglalva minden OK-nak tűnik, és így most azt sem feltétlenül bánom, hogy gyorsabban telik az idő, mióta a napom nagy részét megint egy irodában töltöm.

2016. január 10., vasárnap

A második hónap

Eltelt a második hónap is, a műtét már csak távoli emlék, mostanra minden visszatért a régi kerékvágásba. 

Talán annyi kivétellel, hogy hajat még mindig óvatosabban mosok, mint a beavatkozás előtt – a zuhanyt nem éppen gőzborotva üzemmódban használom, és a törölközéskor is visszafogottabb vagyok. Ezzel együtt fokozatosan tért vissza a bátorságom, nagyjából túl vagyok a szobafestésen (ehhez szerencsére találtam otthon egy már kellően megviselt sapkát), és az uszodába is visszatértem. Minden gond nélkül ment, semmi tünet nem utalt arra, hogy időközben néhány hajszál átköltözött a tarkómról a fejtetőmre.

A költözés viszont, ahogy várni lehetett, egyelőre nem végleges, mert ránézésre az átültetett hajszálak többsége kihullott, így egy ponton gyakorlatilag visszaértem a startmezőre, vagyis ugyanazt kezdtem el látni a tükörben, mint a műtét előtt. Azt is észrevettem, hogy a kihulló hajszálak rövidebbek, mint a donorterületen lévők, szóval bár az átültetés után még egy darabig nőttek, a kihullás előtt mintha megállt volna ez a növekedés.

Azóta viszont lehet, hogy hallucinálok, de mintha valamennyit máris sűrűsödött volna a hajam a befogadó területen. Persze lehet, hogy csak azért tűnik így, mert a műtét utáni első hajvágásom alkalmával a fodrász nagyjából békén hagyta az eredetileg is ott lakó hajszálakat, így azok most hosszabbak, mint az oldalt és hátul lévők. Némi vulkanikus tevékenység azért csak lehet a felszín alatt, mert kb. 2-3 naponta szerzek egy-egy új pattanást a fejtetőmre...

Hajbeültetés után 2 hónappal

Nagyjából ennyi, egyebekben január közepén újra elkezdek dolgozni is, méghozzá külföldön, úgyhogy a három hónapos kontrollt a hazautazás miatt még jobban várom.