Az első hét

A műtét utáni napok kicsit talán lassabban teltek az átlagosnál, de eleinte a fejemen zajló folyamatok megfigyelésével valamennyire azért le tudtam kötni magam. Természetesen pont ezen a héten tombolt odakint a novemberi nyár, és bár papíron kimehettem volna akár hosszabb időre is a lakásból – persze azzal, hogy a fejemet továbbra sem éri semmilyen jelentős behatás – egyrészt inkább nem kockáztattam, másrészt az első napokban a várakozásaimnak megfelelően nem is néztem ki úgy, hogy kedvem legyen kimozdulni. 

Az előre beígért duzzanat először ugyanis a homlokomon jelent meg, aztán a bal szemem is megdagadt egy kicsit, de ezek a jelenségek a negyedik nap végére nyomtalanul eltűntek. A sóoldat másfél óránkénti használata is lassan rutinná vált, egyfajta hajmosáspótlékként is szolgált. A viszketés, amire még számíthattam az első héten, korántsem volt olyan erős, mint amilyentől tartottam, de a spricni ezt is enyhítette. Fájdalomcsillapítót bármilyet használhattam volna, de nem volt rá szükség, és a hét vége felé már a védőpárnán sem láttam semmi nyomot felkeléskor, úgyhogy azt is eldobhattam (addig kellemetlen volt, hogy éjszaka, vagy napközben félig fekve tévézés után a sebgyógyulással járó szivárgás miatt mindig kicsit odaragadtam a párnához). Amire még vigyázni kellett, az az volt, hogy kerüljem a hajolgatást, de erre nem kellett különösebben odafigyelnem, mert ahogy első alkalommal reflexből elkezdtem a műveletet, rögtön úgy éreztem, mintha túlnyomás keletkezne a fejemben, úgyhogy azzal a lendülettel ki is egyenesedtem, és onnantól kezdve óvatos leguggolással oldottam meg a cipőhúzást és a hasonló kihívásokat.

Hajbeültetés után 1 héttel

Hajat az első héten még nem moshattam, a kontroll előtti utolsó este – ahogy a műtét után kapott szöveges tájékoztató is írta – nagyon gyenge vízsugárral végigmentem a fejemen, ami kimondottan jólesett. Egész héten próbáltam főleg a beültetett részhez nem hozzáérni, de igazából nem is mertem. A hét végére már egészen konszolidáltan néztem ki, a hajam is elkezdett nőni mindenhol (a beültetett részen is), így valamennyire már kezdte eltakarni a műtét nyomait.

Hajbeültetés után 1 héttel

Hajbeültetés után 1 héttel a donor terület

A kontroll napját egyre jobban vártam, és bár a civilizációval való újbóli találkozásom az 5-ös buszon történt, azért jó volt fél óránál hosszabb időre is kimozdulni. Maga a kontroll negyedóránál nem tartott tovább; egy újabb fotózással kezdődött, azután egy gyors szemrevételezés következett. A fogadó terület rendesen „be volt havazva”; ahogy megtudtam, ez valójában hámlás, amit a növekvő hajszálak kitolnak a bőr felszínéről, és ahogy ezek lejönnek, valószínűleg viszik majd magukkal a hajszálakat is. Megbeszéltük azt is, hogy mit mikortól lehet csinálni: samponos hajmosás másfél hét múlva, babasamponnal vagy – mivel gyakorlatilag a hámlás is korpa – korpásodás elleni samponnal, a futás jellegű sportot pedig már egy hét múlva is újra lehet kezdeni, de a súlyzós edzéssel inkább várjak még plusz két hetet. Illetve a műtét előtt tervben volt nálam a lakás részbeni kifestése is, amit el is kezdtem anno, de befejezni már nem sikerült, itt abban egyeztünk meg, hogy másfél hét múlva akár ezt is folytathatom. Igazából a hajszálak már az első héten annyira „gyökeret vernek”, hogy nagy baj ekkor már nem lehet, ezek a korlátozások inkább „gyerekzár” jellegűek, de nem mintha akkora törést okoznának az életemben, hogy ne lehetne rájuk odafigyelni, biztos, ami biztos alapon. A már majdnem elfogyott sóoldatból kaptam még egy adagot, hogy használjam tovább nyugodtan, mert segít leszedni a pörköket, de most már elég akkor spriccelni belőle, ha eszembe jut.

Kezemben a flakonnal kicsit megkönnyebbülve léptem ki az utcára, hiszen a nehezén ezzel túl voltam... most már csak egy kis türelemre lesz szükség.